Azonnal frissítsen: 51 hibát javított meg a Windowsban és az Office-ban a Microsoft
Egy súlyos, nulladik napi hibát is javítottak a Windowsban, de összesen több tucat kisebb-nagyobb lyukat tömtek be a Microsoft szoftvereiben.
Egy súlyos, nulladik napi hibát is javítottak a Windowsban, de összesen több tucat kisebb-nagyobb lyukat tömtek be a Microsoft szoftvereiben.
Egyetlen privát üzenet megnyitásával irányítást lehet szerezni a TikTok-fiókok felett egy sérülékenységnek köszönhetően.
Az elmúlt időszakban felgyorsultak az események a Chrome körül, csak úgy záporoznak a súlyos hibákat javító frissítések a böngészőhöz.
Három napon belül a második kritikus hibát javítja a Google a Chrome böngészőben.
Még csak május van, de már az ötödik olyan Chrome-hibát kell javítani egy frissítéssel, amit a támadók már aktívan kihasználnak.
Magyarországon is jelen vannak azok a tárolók, amelyek támogatás híján már nem védettek a nemrég felfedezett támadási lehetőségekkel szemben. A rosszindulatú felek aktívan ki is használják ezt.
Egy hackerversenyen jelentős összeget ért annak a hibának a feltárása, melyet most kijavított a Chrome-ban a Google.
A készülékek nulladik napi sebezhetőségein keresztül hatolnak támadók az iPhone-okra. Céljuk a megfigyelés. A Google elemzőcsoportja több ilyen esetről is értekezik friss jelentésében.
Javított egy nulladik napi sérülékenységet az Apple a még csak újságíróknak kiszállított szuperszemüvegén – egy váratlan helyen pedig a már nyugdíjazott Lightning-csatlakozó is felbukkant.
Megérkezett az idei év első olyan frissítése a Google Chrome-hoz, mely egy, a támadók által már aktívan kihasznált sérülékenységet javít – de más területen is változás jön a böngészőbe.
Hitelesítő sütiket lop, és azokkal visszaélve automatikusan tud belépni a Google-fiókunkba egy kártevő, melyet már hat rosszindulatú csoport is aktívan kihasználhat.
A lehető legsúlyosabb sérülékenységet fedezték fel a Chrome böngészőben, de szerencsére már elérhető hozzá a javítás.
Magyar idő szerint csütörtök este fontos biztonsági frissítőcsomagokat adott ki az Apple több operációs rendszeréhez is, érintett minden támogatott iPhone, iPad- és Mac-modell.
Egy biztonsági rést kihasználva e-mail-szerverekre hatoltak be, és loptak el leveleket orosz hackerek, derül ki az ESET kiberbiztonsági cég jelentéséből.
Mindenképp érdemes mihamarabb telepíteni a napokban kiadott Windows-frissítéseket, mert számos hibát lehet javítani velük – olyanokat is, amelyeket a rosszindulatú felek már aktívan kihasználnak.
Összesen nagyjából 6800 személy adatai kerültek nyilvánosságra egy, a Sony ellen indított hackertámadásban, melynek tényét most maga a cég is megerősítette.
Idén már az ötödik aktívan kihasznált nulladik napi sérülékenységet javítják a Chrome-ban, ezúttal egy olyat foltoztak be, amely kémprogramok telepítését tette lehetővé.
Érdemes azonnal telepíteni a Google Chrome most kiadott frissítését, mely látható változást nem hoz, azonban a motorháztető alatt egy igen jelentős biztonsági rést foltoz be.
A hackerek már aktívan kihasználták a CVE-2023-3079 kódnév alatt futó sérülékenységet, amit a Google Chrome legújabb verziója foltoz be.
Összesen 39 hibát javított az iOS-ben (és más rendszerekben is) az Apple, ezek közül három különös figyelmet érdemel, ugyanis a rosszindulatú felek már aktívan kihasználhatták őket.